Egy békés szombat délután kezdődött, néhány héttel azt követően, hogy a lányok elcsendesedtek. Ütemes, egyre hangosodó, erőteljes dobolást lehetett hallani a plafon felől, aztán technó hangjai szűrődtek át. Zoltán és Zsuzsa nem tudta, mitévők legyenek, végül úgy döntöttek, nem szólnak, inkább kimennek a Margitszigetre sétálni, hátha elmúlik a zaj, mire hazaérnek. Este, mire megérkeztek, a zene elhallgatott, így nyugodtan tudtak aludni. Egészen hajnal 5 óráig, amikor a technózás újraindult. Most már mindegy, gondolták, ma korán reggel megyünk dolgozni, összekészülődtek, s elmentek otthonról.
Kicsit félve mentek újra haza, mert nem tudták mi vár még rájuk, de néhány napos csendes időszak következett, így kezdtek megnyugodni. Egészen addig, amíg egyik este újból fel nem hangzott a technó. Zoltán ideges volt, dühös, tehetetlennek érezte magát. Zsuzsa jobban megőrizte a nyugalmát, s elhatározta, ezúttal ő megy át a szomszédba. Becsöngetett a felső lakóhoz, és megkérte, hogy ne hallgassa olyan hangerővel a zenét. A lakó elnézést kért, lehalkította az erősítőjét, amelyre egy egész hangszóró-arzenál volt kötve a padlóra állított basszus-ágyúkkal. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen egyszerűen meg lehet beszélni, mondta Zoltánnak, amikor visszament.
Három nap telt el, amikor, mint derült égből villámcsapás, újra zengeni kezdett a technó. Ezúttal sem Zoltán, sem Zsuzsa nem zarándokolt át a szomszédba, de másnap a lépcsőházban találkoztak a felső lakóval – technókirálynak keresztelték el -, és udvariasan újból megérték, hogy moderálja a hangerőt, ha lehetséges. Újabb pár nap szünet következett, de úgy látszott, a technóhallgatás olyan, mint a kábítószer, mert a rövid csendes időszakot követően ismét kezdődött minden előröl. A következő hetekben nagyjából nyolc-tíz alkalommal ismétlődött meg a békés kérés, a néhány nap csend, majd a technó-gépezet újraindítása. Zoltán kínjában kihívta a rendőrséget, akik felszólították a technókirályt, hogy ne zavarjon másokat. A felszólítás hatása egy hétig tartott. Zoltán ezután megkereste a technókirály szomszédját és megkérdezte, őt nem zavarja-e a technó üvöltése.
- De jó, hogy jött - mondta a szomszéd -, már legalább tízszer szóltam neki, de végül mindig hiába. Magát is meg akartam keresni, ám letettem róla, mert a technós nekem úgy adta elő, hogy csak engem zavar a zenéje, hiszen beszélt az alatta lakóval, akinek semmi problémája nem volt, s azt mondta, nyugodtan zenéljen.
A következő szombaton koradélután kitört a pokol. Nyitott ablakoknál minden eddiginél hangosabban dörgött a technó. Zengett az utca. A járókelők a és a szemben lakók tekintetükkel a zajforrást keresték. Este kilenckor Zoltán és a másik szomszéd kihívták a rendőrséget. Ezúttal jegyzőkönyv is készült. Kiderítették, hogy a lakó csak albérlő. Megkeresték a főbérlőt és visszafogottan fenyegetőzve újabb rendőri akciókkal és birtokháborítási perrel, elérték, hogy a technókirályt néhány napon belül eltüntették.
Következik: a drogdíler klán
